Az óvodánk a Kárpátoktól dús hegyekkel karéjozott kis településen, Gyertyánligeten található, a fő útvonaltól letérve tizenkét kilométernyire. A község lakossága ruszin nemzetiségű, ahol kis csoportban élnek magyar anyanyelvűek. A településen nagyon nagy a munkanélküliség, így nagyon sok család igen szegényes körülmények között él.
A fiatalok és középkorúak magas százaléka külföldön vállal munkát. A magyarság sorsát szívén viselő helybéliek 2001-ben kétnyelvű óvodát alapítottak az akkori plébános kezdeményezésével, amihez külfödről kaptak segítséget. Az óvoda azzal a céllal nyitotta meg kapuit, hogy a nagy ütemben zajló egybeolvadás mellékhatásaként erősen megkopott és csorbult magyar nyelvet ápolja és csiszolja, a feledésbe merülő szokásainkat és kultúránkat újra felelevenítse. Emellett az óvoda helyet bíztosít a sokgyermekes, illetve szegény körülménzek között élő családok gyermekei számára, ahol kedvezményesen vehetnek részt az oktatásban. Az intézményt a helyi Káritász szervezete tartja fenn adományokból és pályázatokból, amelyek külföldről, többségében az Anyaországról érkeznek hozzánk.
Az óvodánkban jelenleg huszonnyolc vegyes korosztályú gyermek jár. A foglalkozások során nagy hangsúlyt fektetünk a magyar népi játékokra, irodalomra, népdalokra, néptáncra és nem utolsó sorban a katolikus nevelésre. Évközben több alkalommal rendezünk ünnepi műsorokat, ahová várjuk a családtagokat, így bevonva őket is a hagyományőrzésbe. Legutóbbi rendezvényünk a két legfontosabb ünnep alkalmából került megrendezésre: egy napon ünnepeltük a keresztény világ legnagyobb eseményét, Jézus Krisztus feltámadását az Anyák napjával, amikor is versekkel, énekekkel köszöntük meg az anyukáknak és nagymámáknak az áldozatos munkájukat. A kicsik műsorára sokan érkeztek és sok meghatódott, könnyes szempár figyelte az apróságok színes előadását, ahol népi játékokat, kölnivizes öntözködést, táncokat mutattak be.