Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére tartottak szentmisét a Szent Márton-székesegyházban november 19-én. A szentmisét Pogány István plébános atya celebrálta, koncelebrált Hortobágyi Arnold OSB atya.

A templomot megtöltő közösség együtt emlékezett a szeretet és irgalmasság nagy szentjére, aki életét teljesen Istennek és a rászorulók szolgálatának szentelte. Szent Erzsébet nem csupán a jótékonyság jelképe, hanem tanúsága annak, miként lehet Krisztus szeretetét a mindennapok csendes, alázatos szolgálatával továbbadni.

A szentmisén részt vettek a Munkácsi Szent Erzsébet Karitász munkatársai is, hogy megemlékezzenek névadójukról. Imádságukban közösen kérték Szent Erzsébet közbenjárását, hogy életük minden területén – a családban, a munkahelyen és a rászorulók között – Isten szeretetének hiteles eszközeivé válhassanak.

Prédikációjában Hortobágyi Arnold atya arról elmélkedett, hogy Szent Erzsébet ünnepe hol talál ma meg bennünket. A válasz – fogalmazott – egyszerű: ott, ahol éppen vagyunk, Ukrajnában, a háború árnyékában. Mindez alapvetően meghatározza az emberek élethelyzetét, körülményeit és közösségeinek állapotát is. Ebben a valóságban különösen is vigasztaló felismerni, hogy Szent Erzsébet jelen van reményeinkben és félelmeinkben, az egymásért érzett aggodalomban és a szívünk mélyén élő békevágyban. Úgy lép be Kárpátalja otthonaiba és templomaiba, mint Isten halk vigasza, azt üzenve: „Ne féljetek, mert a szeretet még mindig elég.”
Az atya rámutatott arra is, hogy Szent Erzsébet megszólítja a kételkedőket, a dühösöket, az elkeseredetteket, a reményvesztetteket és a szomorúakat egyaránt. A szeretetben találjunk erőt – ezt sugallja számunkra.

De – tette hozzá az atya – nemcsak a szenvedőket szólítja meg, hanem a háború mellett még mindig elkötelezetteket is. Szent Erzsébet tőlük azt kérdezné: „Látod-e a sebesülteket? Látod-e a félelmet? Látod-e a gyerekeket, az özvegyeket? Látod-e a másik ember arcát?”

Az atya rámutatott, hogy ezek a kérdések mind ugyanabba az irányba mutatnak: fel kell ismerni, hogy a szeretet nem teljesítmény és nem csupán feladat, hanem csendes forrás a szívünk mélyén. Isten szeretete bennünk él, hordoz, megtisztít, lassan átjárja gondolatainkat és érzéseinket. Amikor az ember belemerül ebbe a szeretetforrásba, újra rátalál arra a belső térre, ahol nem a félelem, hanem a bizalom uralkodik. Hangsúlyozta, hogy a karitászosok valódi mesterek abban, hogyan lehet a szeretetben erőt találni. Ők azok, akik képesek feléleszteni szívükben a szunnyadó szeretetet. A szeretet ereje segít megőrizni az emberséget, a szelídséget és a figyelmességet.

A szeretetben élni azt is jelenti, hogy bízni tudunk még akkor is, amikor a körülmények ijesztőek. A szeretet lehetővé teszi, hogy felismerjük: Isten velünk van, és a jövő nem félelemmel, hanem reménnyel teljes.

A hívek együtt imádkoztak azért, hogy Szent Erzsébet szellemisége – az önzetlen szeretet, az egyszerűség és az elesettek felé forduló irgalom – ma is erősítse egyházmegyénk közösségeit és minden jó szándékú ember szolgálólelkületét. Imádkoztak a Munkácsi Szent Erzsébet Karitász munkatársaiért, önkénteseiért és az adományozókért.

A szentmise végén – a régi hagyományt követve – megáldották a „Szent Erzsébet-kenyereket”, majd szétosztották a híveknek.

Az ünnepség a szeretetkonyha udvarán, a Szent Erzsébet-szobornál tartott rövid litániával folytatódott, majd ünnepi agapéval zárult a Szent Erzsébet Karitász szervezésében, amelyre meghívták a jelenlévő munkatársakat, önkénteseket és vendégeket.

a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye hírei alapján