A Karitász munkatársai 2025. november 8-án, szombaton tartották jubileumi búcsúi zarándoklatukat Munkácson, a Szent Márton-székesegyházban. A nap egyben lelkinap is volt, amelyen mintegy száz karitászos munkatárs vett részt – többek között a rehabilitációs intézmények és az ingyenkonyhák dolgozói is – az egyházmegye különböző településeiről.

A program során a résztvevők elsőként egy mini-zarándoklaton vettek részt, melynek hat állomásánál alkalmat kaptak az imára és elmélkedésre olyan kérdéseken, amelyek segítik őket szolgálatuk és belső indítékaik őszinte átgondolásában. Az első MIÉRT? állomásnál az okokat próbálták keresni, hogy mi az, ami motivációt nyújt a szolgálatra (az Isten iránti szeretet, vagy az emberek elismerése?), a második KINEK? állomás célja, hogy rávilágítson, minden rászorulóban Jézus van jelen, a harmadik állomás a KIVEL? – munkatársainkhoz való viszonyaink tisztázásáról szólt (kritizálom-e őket, vagy el tudom nézni a hibáikat?), a HOGYAN? negyedik állomás saját tisztességességünkről szól (előítéletek nélkül segítünk-e, igazságosan próbáljuk-e elosztani a ránk bízott javakat?), az ÉS ÉN? ötödik állomás a szolgálat és a magánélet helyes egyensúlyára próbált rávilágítani (kötelességünk önmagunk testi-lelki egészségére is figyelni, hogy a továbbiakban is segíteni tudjunk másoknak), a hatodik állomás kérdése a HONNAN? – a szolgálathoz erő kell, melyet Istenből merítünk legfőképpen az ima által.

Természetesen senkinek sem sikerül mindezt tökéletesen megvalósítani – Isten mégis szeret és  elfogad mindenkit. Fontos azonban, hogy mindenki őszintén szembenézzen saját indítékaival és nehézségeivel, hiszen csak így indulhat el a lelki növekedés útján. Ha valaki nem őszinte önmagához, könnyen letérhet erről az útról – de ha beismeri hiányosságait, Isten mindig segítségére siet.

A mini-zarándoklat után a zarándokok közösen rózsafüzért imádkoztak, amelyet Hortobágyi Arnold OSB atya előadása, majd szentségimádás és szentmise követett.

Arnold atya előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a Karitász szolgálata nem csupán segítségnyújtás, hanem a remény közvetítése is. Rámutatott a segítő munka belső motivációinak, a lehetséges nehézségeknek, valamint az önismeret és a helyes határok meghúzásának fontosságára. Kiemelte, hogy a karitászos lelkület lényege az örömmel, tudatossággal és hittel végzett segítés.

Az atya arra is felhívta a figyelmet, hogy felnőtt keresztényekké kell válnunk ahhoz, hogy igazán jó segítők lehessünk. Ez azt jelenti, hogy ilyenkor már nem Istentől kérünk, hanem szolgálni akarjuk Őt. A segítés során minden rászorulónak —  annak is, aki nemzetiségében vagy más szempontból különbözik tőlünk — segítséget kell nyújtanunk. Nem szabad ítélkeznünk azok felett, akik saját hibáik miatt szorulnak támogatásra.

Beszéde végén hálát adott az Úrnak, hogy megmutatta nekünk, milyen törékeny és gazdag a segítő ember szíve. Arra kérte Istent, tanítson arra, hogy a segítségnyújtás ne kényszer legyen, hanem tiszta, szabad „igen”. Imájában erőt kért ahhoz, hogy a segítés viszonzás nélkül történjen – ne az elismerésre vágyjunk, hanem a találkozások csendjéből merítsünk erőt.

A szentmisét Pogány István atya, a Kárpátaljai Szent Márton Karitász elnöke celebrálta. Prédikációjában hangsúlyozta, hogy Jézus életében az evangélium hirdetése és a jó cselekedetek elválaszthatatlanok voltak egymástól, és ma is így van: ahol hitelesen működik az egyház, ott feltétlenül megjelenik a Karitász intézménye. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az irgalmasság gyakorlása Jézus nevében történik, és a Karitász küldetése, hogy minden rászorulóban felismerje Jézust. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a segítők nem tudnak minden szükséget betölteni, minden éhezőt jóllakatni vagy minden beteget meggyógyítani, de amit meg tudnak tenni, azt szeretettel, hittel és a rendelkezésre álló lehetőségek szerint végzik Isten dicsőségére és embertársaik javára.

A nap közös ebéddel zárult. Nagyon fontos volt ez a találkozó, mert lehetőséget biztosított a problémák megosztására és a tapasztalatcserére. A résztvevők a nap végén lelkileg megerősödve indultak haza, készen arra, hogy tovább folytassák szolgálatukat a rászorulók  felé.